Kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztéseinek támogatására: 5 millió Ft – 153,5 millió Ft közötti visszatérítendő támogatás. A támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt, visszatérítendő támogatás legfeljebb 100%-ának megfelelő, maximum 153,5 millió Ft összegű előleget biztosít.
Olyan KKV-knak, amelyek elkötelezettek termelékenységük növelésére és nyitottak a fejlődésre és technológiai megújulásra, figyelemmel a koronavírus gazdasági hatásai által leginkább sújtott vállalkozások nehézségeire.
A pályázat célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán, továbbá az egyes KKV-besoroláshoz és alkalmazotti létszámhoz illeszkedően elérhető támogatás révén megvalósuló fejlesztéseken keresztül, illetve a termelékenységének növelése és technológiai megújulásának támogatása.
Kötelező vállalások:
90%-os foglalkoztatás megtartás
Támogatást igénylő vállalja, hogy 2020. április havi átlagos statisztikai állományi létszám legalább 90%-ának megfelelő számú munkavállalót foglakoztat a megvalósítási időszak során, FTE5-ben számolva.
A kötelező vállalás teljesítése a megvalósítási időszak hónapjaira vonatkozó havi átlagos statisztikai állományi létszámok (FTE-ben megadva) átlaga alapján kerül ellenőrzésre.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 18 hónap.