Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs tájékoztatóján.
Bodó Sándor elmondta, a program iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, ennek eredményeképpen több mint 95 ezer embernek tudtak segíteni abban, hogy a munkahelye megmaradjon. A legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett. Területileg a legtöbb támogatási igény Fejér, Pest, Győr-Moson-Sopron, valamint Bács-Kiskun megyéből érkezett.
Az elbírálást a kormányhivatalok folyamatosan végzik, 40 ezer munkavállaló esetében már megszületett a pozitív döntés. A támogatást a munkavállalók kapják közvetlen formában és azok a dolgozók, illetve munkaadók, akik vagy amelyek áprilisban beadták a kérelmüket, már megkapták ezt az összeget.
A kutatás-fejlesztés és innováció területét segítő másik program is igen nagy népszerűségnek örvend. Országosan 8700, ezen a területen dolgozó munkavállalót tudtak segíteni. Erre 550 cég pályázott, az általuk igényelt támogatási összeg 6,2 milliárd forint. A beadott kérelmek többsége Budapestről, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett. Az igényt benyújtó vállalkozások átlagosan 15-20 embert foglalkoztatnak. A legnagyobb számban továbbra is a kisvállalkozások adnak be kérelmet, de a legnagyobb cégek is élni tudnak a lehetőséggel. Összességében tehát több mint 100 ezer ember segítettek, hogy megmaradjon a munkája.
A foglalkoztatási adatokról szólva közölte: március és április között 50 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma. Április végén ez 330 ezer embert jelentett. A programban több mint 80 milliárd forint áll rendelkezésre, és az összegből több mint 70 ezer álláskeresőt tudnak segíteni.
A támogatás lényege, hogy hat hónapos bértámogatás mellé három hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. Tehát a programban résztvevőknek kilenc hónapig biztosított az ellátásuk. A támogatott hat hónap alatt a bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százalékát, de legfeljebb 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatóknak. Ez azt jelenti, hogy minden álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését mintegy havi nettó 112 ezer forinttal támogatják. Mindez lehetővé teszi, hogy kilenc hónap alatt csaknem nettó egymillió forint jövedelemre tegyen szert a munkavállaló.
A vállalkozások a Cégkapun keresztül tudnak pályázni, és a területileg illetékes járási hivatalokhoz, Budapesten a kerületi foglalkoztatási osztályokhoz lehet beadni a kérelmeket.
Forrás: MTI